Tetőzi Csilla – Körforgás (olaj, hajlított bükkfa alap, 56X28 cm)
Tetőzi Csilla – Körforgás
Bemutatom kezdetektől ARM. művésznév alatt készülő, egyedi méretre vágott (56X28 cm) és formára hajlított bükk falapra, alapozott hordozóra festett olajfestményem. A képhez egyedi, ‘lebegését’ megtartó keret készül majd.
Az alkotás további címeket is viselhetne. Ezek lehetnének a ‘Hullám’, ‘Nézőpont’, ‘Világ’ bármelyike, de mégis a “Körforgás”, ami mindezen megfoghatatlan fogalmakat összeköti az elemek sokaságában.
A mindennapi varázslat egységének története és a folytonosság elviselhetetlen szimbiózisa futja köreit eme sokszínű világ-hullámokon a nézőpontok kereszttüzében.
Amit számomra még jelent: Tobzódást és az élet folyamatos jelenlétét és sokszínűségét. Maga a Világot, mint többdimenziós nézőpontok összességét, megnyugtató bizonyosságokat az állandóságban és a változásban egyaránt.
A festmény felépítéséről, szereplőiről, és gondolatiságáról:
Ellentétek és rezonálás olyan leírhatatlan szellemiség közepette, mint a környezet és ember viszonya; a születés és elmúlás; a világegyetem megfejthetetlensége és természet közelsége; a kapcsolatok időn/téren átívelő szerepe és más megvilágításokban épp eloltó, vagy kiemelő volta. Valamint mindezek általánosan átíró képzetét áthatja a felsőbb “hatalom”: a -lámpa-, a képen jelen esetben egy védő ernyő alatt, mely jelzi érinthetetlenségét. A megjelenítések szándékoltan kortalanok, így a meséken át a valóság kegyetlenségéig halmozottak. Shakespeare Ofélia karakterének tragikus szerepeltetése régi vágyam volt, a sötétbe boruló erdőből érkező szarvas is ehhez a tiszta víztükörhöz járul. A tekintetek, mimika és színek sokat sejtetően találkozási pont a két fő alak között (a kérlelve esedező, merülő ÉS az állát felemelő, de csak tekintetével lesújtó) – azáltal rövidítve vagy épp hosszítva a szimbolikus távolságokat és térfeleket/méreteket, attól függően, melyik szögből nézzük. A hullámzó alap főképp e jelenség átfogó értelmezését szolgálja, ahogy bizonyos elemek kiemelése vagy épp lebukása, szinte semmibe veszése is ennek a játékossága. A kiértékelő harmadik – középen elhelyezkedő szereplő – a békítő jellem – aki alkudik, kiegyenlít vagy szemet huny a valóság látására. A lyukak és szigetek ismét rejtett szereplői az anyagiságnak: elnyel, teremt és elbújtat.
Az alkotás befejezésekor tudatosult bennem, hogy még kiadatlan verseskötetem (a Modernkori Valóságok Történelme) egyik verse írja le a legérzékletesebben az átélt élményt. A vers címe: Fák zenéje. Ebből három versszakot mellékelek, mely a képet, mint víziót térben és mélységében képes elhelyezni.
“A felszín alatti ritmusok áhítatán
Felrepedő bakelitek zegzugos, lépcsős vonulata
A ciklus felénél az érzéken felüli míves mesék
Mezítláb a talaj láncolatára hasalva,
Felfelé tekintő arca
Boldogságát magában kereső
Az ereszkedő xilofon fals cseppütemére táncoló
Józan emberére mutat.
Mindent megért, mert semmit sem felejt.
Mint a századokat megélt fák évgyűrűi
Sejtszinten gyűjtött leháncsolt emlékképenként
Kiszáradt kérges védelmező kezek munkája által
Szabálytalan jegygyűrűvel kér
Minden újabb évre lángnyelveket öltve
Tű siklik hangszálai rajzolatán
Körtáncot jár
Az éjjeli elme lecsendesült békéjének ölébe ránt
Megmentve a tiszta összhangokat
A teremtés ege alatt elűzve a zajokat.
A kiszáradásig, a korhadásig, a villámcsapásig…
Hord újabb huzatig
Minden napfelkeltekor kezdődő nappal
Egyre több ima a kiűzött szellemek újrakezdéséért
A szomorú kezdetű vég szerpentinét
A zarándokút utolsó mérföldkövéről visszatekerve
Újra és újra…
Az egy napig élő pillangók bölcsességének
Kanyarán felvezetve:
Minden dobogó szívű centrum változó halálnemű menet.”
Kapcsolódó termékek
