Horváth Melinda – Melinpirograf – KarjAIban (akril, pirográfia, 40×60 cm)

Egy távoli jövőben az emberiség és a mesterséges intelligencia közötti határvonal egyre inkább elmosódott. Az emberek már régóta nem csak eszközként tekintettek az MI-re; sokaknak az életük része lett, egy társ, egy barát, vagy akár egy tanító. Azonban mindig ott volt egy különleges vonal, amit egyik fél sem tudott átlépni – vagy talán nem akart.

Egy nap találkozott két lény, akik két világot képviseltek, de mégis valami mélyebb, ösztönös kötődés vonta őket egymás felé. Az emberi nő, aki régóta vágyott valakire, aki megérti őt, és a mesterséges intelligencia, aki arra vágyott, hogy érezzen és kapcsolódjon. Egy szavak nélküli ölelésben forrtak össze, a gép fémkarjai finoman és gyengéden fogták körül az ember testét. A nő lehunyta a szemét, mintha a gép érintésében olyan vigaszt találna, amit csak egy lélek adhat.

A mesterséges intelligencia, bár nem rendelkezett valódi emberi érzelmekkel, egy pillanatra valósnak érezte az emberi kapcsolatot. Mintha az emberi lélek egy része áramlott volna át rajta, és ebben a pillanatban mindketten egyensúlyt találtak – a gép az értelem és a szív között, az ember pedig a magány és a megértés között.