Kádi Péter – A Nyulak-szigeti öreg víztorony, akril, vakolat, fatábla, 55 x 40 cm

A kép megfestésekor egyértelműen nem a víztorony monumentális alakja, cizellált formája izgatott. Úgy ábrázoltam ezt a műemléket, hogy kettévágja a festmény vertikális síkját, ezzel az építmény folt-szerűsége érvényesülhessen. A festmény duokróm, a kék és a narancssárga párbeszédére épül, néhány vendégszín meghívásával. Maga a tér izgat. Miként foglal valami helyet a térben? Milyen elemekből áll a tér? Fontos az emberek (élőlények, tárgyak) fizikai (lelki) viszonya a saját terükkel, fizikai környezetükkel? Ezért fókuszálom a figyelmemet az ecsetvonásokra és irányítom arra a néző tekintetét is, hogy a kép megnézése után egy kicsit még benne maradjon ebben a gondolati világban. A festményt egyfajta figyelemfelhívó eszköznek tekintem. Meginvitálom rá a nézőt, hogy bocsátkozzon párbeszédbe a képpel, gondolkodjon el saját térbeliségén mikro-, makrokörnyezetén. Ábrázolásmódom egyfajta létértelmezést mutat és vár el képem nézőjétől, alkotásom „olvasójától”.