Tetőzi Csilla – A lóvontatta körút (olaj, vászon, 40X40 cm)
Tetőzi Csilla – A lóvontatta körút
A villám, mint a gondolat – egy csillagzat alatt.
Bemutatom kezdetektől ARM. művésznév alatt készülő, fekete vászonra festett olajfestményem. A furcsa ötlet egészen hirtelen jött egyik reggel az aszfalt repedéseit szemlélve út közben. Szürreális és egyszerre racionális ember lévén jelen vannak körzők, valamint mind a 3 utat/mélységet s élőlényt egyetlen póráz fogja össze. Erősen hatással volt rám egyszerre Bosch és Chagall művészete is. A képen rengeteg esemény van besűrítve, amit nagyon élveztem, csak úgy vibrál a kép. Teljesen szabadon értelmezhető, s érdemes többször megnézni, mert sok rejtett témát foglal csokorba. A csöppet sem valóságos virágok meg csak úgy nőnek a mennyei vízesésben.
Amit számomra jelent: A kiegyenlítődés állapota, a teljesség. A festmény egy út és a tettek furcsa látomása, ismétlődés és kerettörténet. A körző inkább fest, megfog és összeköt, mint körbehatárolna, de közben nyomokat és lyukakat hagy. Az álmodót megihleti a többrétegű kapuból áradó fény, mely vízeséssé formálódik, és elindítja az eseményeket. A szemek és a rejtett ajtók valamennyi alkotásomon más-más formában megjelennek. Egyszerre üdítő, mint a hűs víz és égető, mint a megoldáskényszer. Az “eszközök” pedig különböző küldetésben vannak ezen a körúton.