
JOÓ László
„A képzőművészet az, amelyben a kéz, a fej és a szív közösen dolgozik.” (John Ruskin)
A nevem Joó László és Damien White művésznéven több, mint két évtizede bűvészként tevékenykedem. Sajnos ez a koronavírusos helyzet – mint művészt -, engem is nagyban érintett, saját Bűvész Színházamat és iskolámat be kellett zárni, a fellépések ez idő alatt leálltak. A hirtelen jött ‘kényszer szabadidő’ alkalmat adott, hogy kipróbáljam magam másban is. Így jött a képbe a rajzolás, a festészet, a szobrászat. A rabja lettem a képzőművészeteknek. Hivatalos művészeti iskolát nem végeztem, de sok más profi művésztől tanulhattam és vettem részt kurzusaikon. A festészet sosem állt tőlem távol, hiszen nagyapám vidéken élő festőművész volt, nagybátyám rajzolt és a szobrászattal is kacérkodott. Én nagyapámat személyesen nem ismerhettem, de állítólag sokat örököltem tőle. A művészet iránti szenvedélyt is.